Eljártam néha az itteni babaklubba. Megismerkedtem egy nagyon aranyos lánnyal, és sokat beszélgettünk.
Nagyon nehezen élnek meg, van egy picijük, albérletben tengődnek. Angliába készültek, átnéztem a hirdetéseket, megosztottam a tapasztalataimat, hogy figyelmeztessem őket az átverésekre.
A fb-on bejelölt ismerősnek.
Egyszer észrevette ezt az oldalamat, és áradozott, hogy milyen szép párnák vannak stb.
Átnézett mindent, és úgy döntött, hogy nagyon szeretne a kisfiának egy párnát meg egy kis takarót, és maguknak egy szív-füzért.
Nagy örömmel csináltam nekik, és mivel tudom, hogy nincsenek könnyű helyzetben, engedtem is az árból kérés nélkül.
Közben, ahogy elkészültem valamivel, már küldtem is a fotót, és izgultam, tetszik-e. A takarónál megbeszéltük, hogy ne simán szegjem, hanem tegyek rá még szegőt is.
Igyekeztem, ahogy tudtam, pont hó vége volt. Írta, hogy következő héten jön a fizu, de megkaphatná-e most, mert nem tud várni, annyira izgatott, és már használná a kisfia.
Én rábólintottam, hisz ismerjük egymást. Megkértem a férjemet, hogy munkába menet vigye már el nekik házhoz (12 km-re laknak tőlünk). Az uram elvitte, és mondta, hogy nagyon örült a lány.
Aztán írt is, hogy nagyon tetszik a kisfiának, már birtokba is vette, és ő is boldog, mert a B-ban dupla ennyiért venne takarót.
Örültem nagyon, mint mindig, ha valaki értékeli a munkámat.
Aztán vártam a jövő hetet. Nem jött a pénz. És azután se.
Néha írtam, jöttek a kifogások.
3 hónap telt el, és most már kinyomott az ismerősei közül, a telefont nem veszi fel, az ajtót nem nyitja ki.
Először nagyon dühös lettem, és úgy gondoltam, ezt nem hagyom annyiban....ha így átvágtak, hát neki is legyen pár kellemetlen napja.
Most délutánra lenyugodtam.
Igen, marha szar, hogy én lelkesedéssel csináltam, és így kihasználtak, buktam az anyagdíjat, házhoz vittem neki, erre ezt kapom.
Nyomorult érzés.
Nekünk sincs saját lakásunk, mi is kínlódunk, nem beszélve arról, hogy az 1 éves kisfiunk szívműtéte után varrtam neki ezeket a dolgokat, nekünk is kellett volna a pénz
De nem akarok több időt pazarolni rá, nem teszem közzé a nevét, ha ő így tud élni, hogy másokat kihasznál, hát tegye. És legyen boldog a babacuccokkal, amibe még a gyerek nevét is én hímeztem neki.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése