Az eredeti ötletet ez a gyerekágy adta:
Nagy lelkesedéssel kezdtem neki a raklap beszerzésének, és amint ez megvolt, rögtön el is felejthettük az elkészítési útmutatót, ugyanis a beszerzett raklap szabványmérete teljesen más volt, mint az amerikai ötletadóé.
Így új tervet készítettünk, amit addig voltunk hajlandóak átgondolni, amíg kiszámoltuk, hogy hány raklapra van szükségünk, utána meg jött az impro :)
Tehát, 3 db EUR raklapokat zsákmányoltunk, ezek 120X80 centisek. A szabvány matrac egy gyerekágyba 70x160cm, tehát a 80centi szélességet meghagytuk, utána meg jött a fűrészelés, amit még elvégeztettünk a raklaposokkal. (végeztettem én, mint szegény terhes nő. Valamire ezt a helyzetet is fel kell használni.)
A kiságy aljához 2 raklap kell. Egy egész, és egy 3/4 ott elvágva, hol alul az a második tartófa véget ér. (A harmadik raklapot is ugyanitt vágattuk el, a kisebbik feléből készült a fejrész)
A kettő összeszegelve marha nagy szegekkel, és az egész végig kimerevítve 4 hosszú deszkával.
Ezután csiszolás ezerrel.
A raklap lábrészre végül fenyődeszkákból készült, mert a harmadik raklap picit másabb volt, mint a többi, így azt eltettük más célokra.
Ezután elővettük a régi leselejtezett matracunkat, aminek az alsó része még tökéletes volt, ebből vágtuk le a 70x160-as matracot. A huzatot én külön elvágtam, és megvarrtam méretre.
A matrac másik feléből egy 80centi széleset vágtunk le a nehéz időkre, amikor még Ákócához be kell járni éjszaka (fogzás stb), arra is megvarrtam a huzatot, így éjszaka ha nincs kedvünk óránként futkározni, akkor leheveredünk mellé a matracra, amíg ő nem lesz a világ legjobb alvója! :D
A fej-, és lábrész, illetve az oldala csavarozva készül idebent a legvégén, addig 1-2 léc hiányzik belőle, hogy hozzá lehessen férni.
És íme a végeredmény:
Az oldala kerítésszerű megoldással, A fejénél Ikeás ülőpárna (700ft/db), az oldalánál ugyanez az ülőpárna kettévágva.
Aztán egy gyors tesz, mielőtt még elrendezhettük volna.
Ezen így kell feküdni!!!!
1-2 állattal kibővítve az ágy végét:
Közkívánatra a költséglista:
- Raklap: Mi kaptuk, egyébként egy új raklap 1500-1800ft/db (2db kell), a használt is jó, úgyis csiszolni-festeni kell, az olcsóbb.
- Lecek:
Mi csak 1-2 lecet vettünk, ami hiányzott, mert itt-ott mindig van egy kis fa a pajta alatt:)))
egyébként:
6db 200x3.5x1.8-as (4 az aljának rögzítéséhez, 2 az oldalsó "kerítéshez") 300ft/db
6db 200x15x1.8-as (2db az oldalához, 2db a lábrészhez, 2db a "kerítés"-hez) 800ft/db
Ezek a csiszolt lecek, ha csiszolatlant veszünk, és otthon lecsiszoljuk, úgy olcsóbb.
- Görgők 1500ft/4db (Ikea)
- Fa lazúr kb 5000ft
- Matrac: mi a régi matracunkat vágtuk szét kézzel, így nem került semmibe (egyébként 5ezer ft az Ikeában)
- Fejrészhez 4 db Ikeás ülőpárna: 700ft/db
- Facsavarok: kb 60 csavar, összesen 1000ft.
Összegezve kb 10ezer ft-ot költöttünk mi az ágyra úgy, hogy megvan hozzá a matrac, meg a fejvédő is.
Ha valakinek semmi nincs hozzá otthon, illetve semmit se tud szerezni, és mindent meg kell vennie, akkor matrac nélkül 20ezer ft alatt jön ki.
Nagyon jó lett! Szuper ötlet!
VálaszTörlésköszi :)
TörlésA legnagyobb gond az vele, hogy most mit is csináljunk a kisebbiknek, hogy ne legyen rivalizálás???? :D