2012. április 30., hétfő

Napocska

Hallottam másoktól, hogy amikor kistesó születik, az hoz valami ajándékot a nagytesónak.
Ez nekem mindig olyan fura volt, hát mégse a Mikulást várjuk.
De most úgy döntöttem, mi is kipróbáljuk, ártani nem ártok vele senkinek, hagy örüljön Ákos is, ha már meg kell osztania a figyelmet mással. Persze az első, hogy ezután is rengeteg szeretetet kapjon, de egy kis rásegítés belefér. :)
Uki őrület van nálunk, és még tart a napocska-mánia is, úgyhogy arra gondoltam, megvarrom a napocskát az Uki-ból. Játéknak is jó lesz, és picit párnaként is tud szolgálni, akár aludhat is vele.
Mivel sárga plüsst nem találtam, és jegy nélkül parkoltam, megvettem gyorsan a polár-anyagot. A parkolással nem buktam le, és kezdődhetett a küzdelem.
Természetesen a végére átkereszteltem Uki-s napocskát egyszerűen napocskára, ez az első ilyen figurám, ráadásul sablon nélkül, így aztán nem kínzom magam azzal, hogy nem tökéletes.
Megszenvedtem vele, kiszabtam, megvarrtam, szétbontottam, újravarrtam, megint szétszedtem, míg végül nem kezdett el hasonlítani. Aztán kitömtem, és jött az elméletileg egyszerű része, ami fizikailag a legbonyolultabb volt: a sugarak felvarrása. Ezt kézzel csináltam, hogy jó erősen tartsák magukat, de eközben lett egy bütyök az ujjamon, fáj. Az ujjbegyeim fájnak, és kb 5-ször beleszúrtam az ujjaimba a tűt különböző helyeken, úgyhogy mostmár azt se tudom, mi fáj, és mi nem, DE kész vagyok!!!!!! Nem tökéletes, nem hibátlan, de Ákos biztos nagyon-nagyon fog neki örülni, és ez a cél.
Aztán eldugtam a napocskát, és Botinak se kell amiatt aggódnia, hogy még nem jöhet, mert nincs kész az ajándék, amit ő hoz. :)

2012. április 27., péntek

Anyák napi szivecskés kulcstartó

Ez a kulcstartó arra született, hogy alsó 4. osztályos gyerekek elkészítsék anyukájuknak anyák napi ajándékként.
Ezért egyszerű, mutatós, és természetesen valami hasznosat szerettem volna, mert emlékszem, hogy nálunk otthon anyukámnak dobozok voltak tele mindenféle általunk készített rajzocskával, amit ő nagy becsben tartott, de tulajdonképpen csak porfogók lettek végül.
A kivitelezés feladata Ákos bácsié volt, az enyém meg az, hogy kitaláljam, megcsináljam, beszerezzem, nem utolsó sorban megtanítsam Ákos bácsit varrni. :D
Egy nagyon egyszerű mintapéldányt készítettem, épp csakhogy összeálljon, mert az igazi művészetet a gyerekekre szerettem volna hagyni, az ő színes gombjaikkal, gyöngyeikkel.
Szükséges anyagok:
- piros filc
- piros hímzőcérna
- vatta a töméshez
- 1 db gomb
- pár gyöngy
- 1 kulcstartókarika
Anyagi költsége kevesebb mint 100ft/ fő.
Az eredmény: szívet melengető. :)))
Íme a prototípus:



Az elkészítése se túl bonyolult. Kartonból kivágtam egy szivecskét, ez lett a sablon. Kivágunk 2 szivet, és arra, amelyik elöl lesz, felvarrjuk a gombot. Azután a gomb hátához hozzávarjuk a felfűzött gyöngyöket, a végén csomó helyett egy gyöngy köré kötöttem a hurkot, így nem fognak lötyögni.
Ezután varrjuk össze a 2 szivecskét pelenkaöltéssel. Ezt Ákos bácsi már bölcső varrásként adta tovább, de tanusíthatom, nagyon szépen megtanulta ezt a varrást, a mintapéldányt ő fejezte be, ügyes varródeák lenne. :)
Mielőtt teljesen körbeérnénk, kitömjük vattával, és csak utána fejezzük be.
A csomót pedig szépen benyomkodjuk a két anyag közé, és már kész is.
Ez így leírva nagyon egyszerűnek hangzott, de még én is megdolgoztam vele.
Ezután jöttek a gyerekek és Ákos bácsi.
Másnap megőrzésre a mi otthonunkba kerültek, és egyesével végignéztem mindet.
Egyetlen egy kulcstartón se láttam a pelenkaöltést, mindenki összefoldozta úgy, ahogy tudta, a vatta kilóg mindenfele, a gyöngyök lötyögnek, a csomók látszanak....és mégis...ilyen gyönyörű szivecskéket még sohasem láttam.
Ezerszer szebbek, mint az enyém, és a lényeg, hogy mind-mind más.
Ahogy nézegettem őket, csak mosolyogni tudtam, olyan szivet melengetőek egytől-egyig. Tökéletesek a maguk tökéletlenségével.
Szerintem minden anyuka nagyon boldog lehet, hogy ilyen személyes ajándékot kap a gyermekétől, én biztos büszkén mutogatnám bárkinek! :)




 (nagyításhoz katt a képre)

2012. április 26., csütörtök

Teszvesz blogger verseny eredménye

Nem nyertem! :)
Legalábbis díjat nem.
A babázós bejegyzésemmel (lsd itt) a kategóriában első lettem, amit köszönök minden kedves szavazómnak, nagyon sokat segítettetek, és nagyon jó érzés!!!! :)
A lakberendezős bejegyzéssel aztán semmit (lsd itt), ez viszont tetszett a zsűrinek, így végül küldtek nekem egy kis teszvesz-ajándékcsomagot.
A csomag tartalma:
1db 2 GB-os pendrive, 1 teszvesze-es egér (döglött), egy nyakbaakasztós izé, egy notesz, egy toll és egy kis jegyzettömböcske.

Arra gondoltam, hogy hálából a szavazóimnak felajánlom a jegyzettömb egy-egy lapját, amelynek minden sarkában van egy teszvesz. Alá is dedikálom annak, aki kéri.
Személyes átvétel lehetséges, sajnos a postaköltséget nem áll módomban állni.
Mégegyszer köszönöm a támogatást, mindenki vendégem egy egérnyomkodásra! :)

2012. április 25., szerda

Rózsa biciklikosárra

Egy másik biciklire készült ez a rózsa.
Hogy hogy csináltam, magamnak se tudnám pontosan elmondani. Kellett hozzá jó hosszú kb 7 centi széles anyag kettéhajtva, de nem összevarrva. Belülről varratam fel rá a gyöngyöket vékony damillal, amit úgy kell csomózni hátul, mint egy zsineget, nem pedig mintha varrnánk. Egymástók kb 5 centikre kerültek fel, végig a kettéhajtott szalagszerű anyagon.
Aztán az anyag egyik végét elkezdtem szépen gyürkölni-gyömöszölni,-csavargatni, és mikor úgy éreztem, hogy egy ponton jó lenne vmi rögzítés, ott odavarrtam. Így haladtam a végéig. Elég jól el lehet ezzel szórakozni, nem vagyok egy gyakorlott rózsa-varró, pláne, hogy általában szallagból szoktak ilyet csinálni, és ragasztópisztollyal. Na de én olyat soha nem tennék, jobban bízok a cérnában, mint a ragasztóban.
Az alja persze rondán néz ki a végére, ezért kell rá egy fedő-sztori. Ami mi más lehetne, mint a csipke!!!!
Így elölről is mutatósabb, és a háta is szép. Egy szallagot kell már csak a hátuljára varrni, és lehet is kötözni ide-oda, biciklire és sokminden másra. :)

2012. április 23., hétfő

Antonnak és Zéténynek :)))

Antoné fekete-fehér csíkosra lett kívánva, a látásfejlődés maximalizálásának érdekében. A többi rám lett bízva, hogy ne csak csíkokat lásson.
Olyan kis elegáns franciás, Antonos lett szerintem.
A Zétényé pedig almazöldnek és pasisnak kellett lennie, sajnos igazi almazöldet nem sikerült találnom, így lett mindennek zöld árnylata, a pasisságot meg adja az ingnyak.
Remélem, kicsi pasik, szeretni fogjátok a párnáitokat.



2012. április 19., csütörtök

Zsebes tárolók

Nem állt szándékomban ilyet varrni, de így a végefelé közeledve rámtört a kényszer, hogy valamit mégiscsak csináljak.
Úgyhogy előtúrtam az anyagokat, mértem, számoltam, szabtam, rajzoltam, hímeztem-hámoztam, varrtam, és kész.
A belsejében vatelin van varrva, a pántokon pattent. A figurák Ákos kedvéért azok, amik.
Égitest őrület van porondon, és gágá-mánia, ami magába foglal midnen repülő élőlényt, és tárgyat is. :)

2012. április 13., péntek

Textilbetűk

Ákosnak annak idején fabetűket vettünk. Akkor több időm volt mászkálni, és arról se tudtam, hogy ilyen tálentum vagyok :D
Most semmi energiám nincs bemenni egy bababoltba, vagy elkölteni pár ezrest a 6 betűre, így kihasználva a jelenlegi varrómániámat, hát a betűk is textilből lettek.
Egész hamar elkészültek, poliészter párnatöltettel kitömve, kallódó gombokkal díszítve. A végére még lelkiismeretfurdalásom is lett, hogy Ákosnak nem magam készítettem, hanem csak vettem.
Íme a végeredmény:




2012. április 9., hétfő

Babapárnák

Illetve nem teljesen babapárnák, mert komoly úriembereknek is van köztük, akik már iskolába készülnek.
Ő még gazdára vár:
(közben elkelt...)

Ők pedig hímzésre:



És ők pedig arra, hogy összerakjam őket, de mostmár lusta vagyok, úgyhogy csak akkor, amikor élesbe mennek :)

2012. április 8., vasárnap

Virág biciklikosárra

Kérés érkezett virág készítésére biciklikosárra.
Habár abban a pillanatban fogalmam se volt, hogy oldom meg, még egy halovány ötletem se volt a kivitelezésre, én rábólintottam. Ilyen vagyok, nem lehet mit tenni. :)
Az elkészítéshez csak annyi információt kaptam, hogy a bicikli bézs és kék színű, a virág világos legyen pici kékkel, és egyedi.
Hát ez sült ki belőle, remélem nem fogok csalódást okozni vele.